Jó, hogy van net. Engem hajt, ha látom, hogy mások milyen dolgokat készítenek, mert én is egyből kedvet kapok.  Most éppen a patchwork érdekel. Nem az a hagyományos „varrjunk négyzetekből takarót ”- típus. Én inkább a nagyobb kreativitást megkívánó aplikálós fajtát részesítem előnyben. Na jó: ez csak az én véleményem!  Nagyon tetszenek a gyerekeknek készített faliképek Halász Edittől.

Ezen indíttatásból én is próbáltam készíteni ilyesmi párnahuzatot, de ismételten figyelmeztetett a varrógépem, hogy ő bizony nem hajlandó velem ilyen huncutságokra. Inkább makacskodik, ugyanúgy, mint a vastagabb anyagoknál.  Először még azt hittem én nem bánok vele kíméletesen, de nem erről van szó: semmi olyat, ami egy gyakorlott varrónő szintjének megfelelő tevékenység, nem hajlandó megcsinálni, vagy ha igen az is csak valami nagy véletlen következménye. Tehát arra a következtetésre jutottam, hogy ő tényleg csak a legfontosabb és legegyszerűbb dolgokra hajlandó, így mi nem vagyunk egymással kompatibilisek.

Elkezdtem keresgetni komolyabb gépet és akárhányszortaláltam valami jónak tűnőt: szólt valami bennem: „hagyd abba, mert jó a te régi és első saját géped”. Na jó nem is olyan régi, 4 éves és annyira a sajátom, hogy egyedül vettem életem első fizetéséből! Az első saját dolgom: függetlenségem jelképe. És első, mert van egy másik is, de az másra jó! Szóval azon gondolkodom, hogy lehet, hogy jobb dolga lenne egy másik gazdánál és én beszereznék egy komolyabb hímző-, quilt- és varrógépet. Olyat is találtam ami nemezelni is tud, szóval lehet, hogy most egy darabig csak vajas kenyeret eszek, de mindenképpen szeretnék befektetni egy ilyen csodamasinába!

No de miket is készítenék én akkor, ha már megvettem egy ilyen gépet? Gyereksapkát, gyerekruhát, babákat, faliképeket, takarókat… stb. Szóval lenne dolgom bőven.  

Baba téren meg most áll a bál: elfogyott a tömőanyag és olyan meleg van, hogy én ezért inkább nem indulnék el a városba. Legközelebb csak szeptemberben mutatok babát! Viszont az utolsó adag tömőanyag Gréta kisbarátjának: Hangának a babájára ment el, ami ugyanolyan, mint Grétáé!

Élvezzük a nyarat továbbra is!

 

 

 

Azt hiszem, egyre inkább szeretem a nyarat! Jó a levegőn lenni, jó sétálni és még jobb az én nagy lányom után rohangálni! Felmászik a teraszrácsra, a fotelbe és a székkel is próbálkozik. Szép dolgokat mond: szerere, babadada, ladda, aja és ata. És mi még attól féltünk, hogy lassan tanul meg beszélni.

Felfedezi a tetsrészeit, tudja hova kerül a zokni, a nadrág és a pulcsi. Az ujjakkal még bajban van, de sebaj. Így jött az ötlet, hogy Gréta kapjon egy nagyobb babát, ami egy kicsit eltér a többi általam készítettől. Így nekikezdtem. Egy country stílusú babára gondoltam nem túl bonyolult szabásmintával. Végre találtam egy mintát, majd egyik este meg is varrtam a testét, de a ruhájára és a hajára már nem volt időm.  Reggel, amikor Gréta meglátta, mintha a mennyországot találta volna meg: repült kitárt karokkal a baba felé, majd, amikor megfogta: megölelte és megpuszilta! Előző este csak gombostűkkel jelöltem be a száját és a szemét, így gyorsan elvettem nehogy megszúrja magát, és itt el is tört a mécses, de nagyon. Délelőtt muszáj volt az arcával végeznem miközben ő körülöttem toporzékolt, adjam vissza a babáját! Ezután a déli alvás idején megcsináltam a ruháit is és délutánra kész is lettem a nagyjával: Gréta boldog volt és örült a kopasz babájának. Vittük boltba, sétálni. Másnap a haja is meglett, beteljesedett az öröm! Örömmel jelentem: elkészült Budai Gréta első szeretett babája: Gyöngyi baba (mivel gyöngy a szeme).

Május a virágok hónapja volt nálam: tele lett virágokkal a terasz! Szeretem nézni ezt a nagy változást! A táj és a virágok együtt elképesztő egységet alkotnak. Kiegészítik és feldobják egymást. Meleg van, sokat vagyunk kint a teraszon, bár félek, mert Gréta mászik!Kint eszünk hétvégén reggelit cseresznyézünk és lett egy új lakónk is: Manócska! Ő egy Gnoomy, akit már régen vártunk és most meg is érkezett, nem is akárhogyan! Már hónapok óta nézegettem a boltban, de túl drágának véltük, így mindig csak csodáltam. A szülinapom előtt pár nappal Petivel bementünk a boltba, amikor megláttam, hogy már nincs kitéve: a kétségbeesés feneketlen poklába estem, ahol az embert a sírás fojtogatja. És amikor már majdnem teljesen átadtam magam az érzésnek Peti fizetett. Csak amikor kimentünk a boltból, akkor esett le: Ő vette meg és nem a másik kirakott manót, hanem azt, amelyikre már oly régóta vágytam! Így került hozzánk a teraszra Manócska, aki csalogatja a madarakat és a mackók legjobb barátja! Remélem szeret majd nálunk élni! (Gréta is odavan érte!)

Egyre jobb itt lakni!

 

És a kedélyek lenyugodtak…..

Végre kezd vége lenni a zűrös időszaknak!

Jön a Húsvét- vele a nyuszi és nemsokára az én nagy lányom is 1 éves lesz! Hihetetlen! Eltelt 1 év és rengeteg dolog történt velünk.

 

 De inkább egy kis nosztalgia: Tavaly, azaz 2007 márciusában már nagyon vártuk Gréta megérkezését, és sejtettük, hogy nem kis súllyal jön a világra, mert kb. egy elefántnyi terhet éreztem magamon. De a hónap végén már kezdtem nyugtalan lenni, hogy mikor akarja már végre megmutatni magát. Mivel már túlléptem a 40-dik terhességi hetet, mondta az orvos, hogy szombaton is menni kell szívhang vizsgálatra, csakhogy biztosra menjünk. Mi így is tettünk: elmentünk szombaton és a vizsgálat közben már nagyon nyugtalan volt Grétus. Talán szólni akart, hogy ne nagyon menjünk messzire.

Mi mégis elindultunk haza, majd a Római fürdőnél a hévről leszállva, már Petinek is mondtam, hogy talán itt ma esemény lesz.  

Elindultunk a Rozgonyi Piroska utcán a házunkhoz, amikor valami nagyon vicces madárhangra lettünk figyelmesek: egy nagy fakopáncs a fa tetején ülve röhögött! Olyan hangja volt, hogy olyat még nem hallottunk. Álltunk a fa alatt és nevetve hallgattuk kb. negyed óráig. Sem előtte, sem utána nem hallottunk hasonlót.

Egyre nehezebben ment a séta, már nagyon vártam, hogy otthon lepihenhessek, de otthon ismét fura dologra figyeltünk fel: kis szarkák serege repült a házunk melletti fákra. (Na ilyet sem láttam még soha!!!) Rikácsoltak, kiabáltak, sívítottak, mi meg megint csak nevettünk. A kismacskánk sem hagyta szó nélkül a dolgot, ő meg nyávogott. Aztán egyszer csak Zutty: a madarak egyszerre kezdték lesza…ni az erkélyt. (Szép látvány volt….)

De ekkor már inkább a 8 perces fájásokra próbáltam figyelni. Ismerőst hívtunk, aki bevitt a kórházba.

Gréta másnap hajnalban megszületett, de nem tudom pontosan megmondani, hogy mikor, mert közben volt egy óraátállítás is, és ettől máig össze vagyok zavarodva.

6 napi kórház után végre hazamehettünk, és legnagyobb örömünkre, hazaértünkre rügyezni kezdtek a fák, a cseresznyefák virágba borultak és a tulipánok kinyíltak. Vége lett a télnek, megérkezett a tavasz és vele együtt Gréta, akit maga a természet köszöntött a legszebben!

 

Be lett fizetve a fele illeték! Igen csak a fele, mert a másik felére részletfizetést kértünk! Aztán a Wc kezd szétesni. …. …. ….

Sebaj! Minden háztartásban előfordul, hogy valami tönkremegy. Januárban a víz folyik szét a lakásban, júniusban kell a klímát beszerelni. És lehet, hogy karácsonykor meg a tv-t kell kicserélni újra.

Mindig van tennivaló. De mi a helyzet a mi esetünkben?

Szeptember: Lakásvásárlás: a szerződés aláírása, bekrepál a tv és a porszívó. Oksa, akkor veszünk újat, ez még belefér.

Október: A lakás felmérése után tervezgetése a felújításnak. Első heccre kb. fél millió lesz! Erre tönkremegy a vasaló és a hajszárító! Na ez már nem olyan egyszerű! Akkor nem olyan sok dolgot csinálunk, ÉS KIHAGYJUK A WC-T!!!

November: Közeledik a költözés: De mikor lesz már meg a hitel? 15-e, megvan.  Költözhetünk? Nem! (Mindeközben az albérlet tulajdonosa már talált november végétől egy új bérlőt!!!) Az ex tulajnak problémái vannak a bankjával, így nem költözhetünk még.  DE AKKOR MOST MI LESZ???              Rengeteg szervezés és csalódás után haza kellett mennünk Érdre! Minden cuccunkkal együtt! Na ez igazi PÉNZKIDOBÁS!!!! Ráadásul nagy pénzkidobás!

December: Sikerült megegyeznünk a tulajjal, hogy bérleti szerződéssel mienk a lakás, 0 Ft-os díjjal!

Ok: ha már így alakult, akkor legalább kifestünk. Mi max. 100 ezerrel számoltunk, végül 190 lett!

Hoppá!  Költözés ismét 12-én, végre már a saját lakásunkba!! De jött a Karácsony= 100 e!

Azóta számlák, bútorok és Illeték!

Most rosszalkodik a Wc. (A lefolyó cső szétesik, a víz barna!) Azt hiszem csak a Wc felét fogjuk kicserélni, akkor csak a fele fog szétesni. Vagy… részletfizetéssel fogjuk megcsinálni, (de akkor is csak felét) hogy nehogy az Apehhel gyűljön meg a bajunk.

 

Miért is olyan fontosak ezek? Mert ezek nélkül nagyjából élni sem tudok. Ez akár túlzás is lehetne, de nem az. Mostanság igen feszült voltam, mivel nem nagyon van még ismeretségem itt Szentendrén. Ettől elég elhanyagoltnak éreztem magam, és mint a legtöbb „művészlélek ” én is elkezdtem volna ismét rajzolni, úgyis kellene tervezgetni egy-két dolgot, meg referencia munkát is kéne gyártani. Gondoltam előszedem a féltett, éveken keresztül gyűjtögetett és nagy becsben őrzött ceruzákat. Egy kisebb táskányit sikerült összeszedegetni. 3H, 2H, H, HB, B, 2B, 3B, 4B, 5B, aquarell ceruzák, színes ceruzák, 4-5 spéci Rotring, 2 méregdrága tus, egy pár szénceruza, kréták, sniccer, kisebb vonalzó, körző és radír volt a tartalma. Talán az értékük is szemrevételezendő, mert például a tusokra egész sokáig vártam mire meg mertem venni. Meg aztán benne volt annak a díszdobozos aquarell-készletnek a tartalma, amit 19. születésnapomra kaptam a kedves férjemtől.  No, meg itt van a radír is. Én az elefántos Koh-i-Nor-ban hiszek. Persze ez azért változó, de azt használom a legtöbbet. És most nincs! És a környéken nincs is olyan írószerbolt, ahol lehetne vásárolni ilyet. Pedig ha ceruza van is, kell a radír is!

Talán egyszer sikerül megint olyan jó kis gyűjteményt összehozni, mint az előző volt. De addig is, ha valaki esetleg találna valahol egy fekete-szürke Samsonite fényképezőtáska szerű tatyót tele jó kis cerkákkal: hívjon.

 

Olyan jó Szentendrén! Csodás a kilátás, mesés a levegő. Jó lenne sétálni. De nem igazán ment a dolog az elején, mert akkora kátyuk vannak a járdán, hogy simán kitörik egy átlegos babkocsi kerekét. Tehát a költözést követően nagyon megutáltuk a járkálást, pedig az nem egy szerncsés dolog, ha új, ismeretlen helyre költözik az ember. Fel kellene deríteni a boltot, gyógyszertárat, zöldségest, dvd kölcsönzőt, bölcsit és nem utolsó sorban a többi kismamát. Így haramdik alkalommal is elkezdődött a babakocsi hajkurászás: legyen nagy kereke- lehetőleg 3, legyen szemből is tolható (mert Gréta utazás közben szeret velem bezélgetni), és nem utolsó sorban ne legyen túl nagy, mert nincs autónk, így marad a Volán, BKV megoldásos közlekedés. Ki is lett nézve a megfelelő babakocsi és egész olcsón. Megvettem, majd 3 nappal később eladtam az első babakocsit, amit még a Manó születése előtt vettünk, így egész olcsón jött ki a szentendrei közlekedéshez való igazodás.

Mostmár nagyon szeretünk járkálni!

Vettünk végre saját lakást! Nem újat- hanem régit, használtat, felújítandót....ahogy tetszik.

Ennek igazán örülünk, mert olyan csodálatos, végre nem albérlet. Persze ez jó, mert így nem kidobjuk a pénzt, hanem a saját lakásunkra költjük.

DE hogy is van ez az egész?

 

Már évek óta gondolkodtunk, hogy lakást kéne venni, mert ez az albérletesdi, nem túl jó móka. Az első gondolat az volt, hogy újat veszünk, mert avval olcsóbban jön ki az ember. Nincs illeték, van szocpol és nem kell aggódni, hogy mi folyik a wc-ből. De nem sikerült olyat találni, ami igazán jó lenne. Vagy nagyon rossz helyen épülnek, ahova nem szívesen költöznénk, vagy nagyon drágák. Meg aztán egyszer voltunk Szentendrén látogatóban, amikor olyan helyre találtunk, ahol szívesen élnénk. Így elkezdtünk a környéken keresgélni. Találtunk is. 59 m2, 1+2fél szoba és egy hatalmas tersza van. DE.......

Fel kell újítani egy csomó mindent és az ára is elég magas lett. Persze így, hogy használt már olyan sok kedvezményt sem adnak a bankok. Így majdnem fél millió ment el ügyintézésre. Plussz még a felújítás is nagy pénz lesz.....De csak lesz, mert mostmár NINCS!!! Öszzegzésül mi fizetünk azért, hogy bajosabb lakást vásárolunk.

MIVEL még az illeték is itt a nyakunkon: fejenként 500 ezer. Nem olyan sok ez.... Csak ne kellene elintézni a részletfizetést: Mert ahhoz be kell bizonyítani, hogy: Csak a férjem keres, hogy minden számlát fizetünk (víz, villany, kábel tv, internet, biztosítás, távhő, szemétdíj, közös költség,havi törlesztő ), hogy tápszerrel etetjük még a gyereket, hogy közlekedünk, hogy a háznak a fele, ami nevemen terhelt. Nem is olyan nagy baj ez. Szívesen elküldök én mindent.

De! Nem olyan egyszerű ez sem, mert még nem érkeztek meg a számlák, (még nem mindegyik van a nevünkön), ugyanakkor az adóhatóság 8 napon belül kéri ezeket.

 

Na mi ilyenkor a teendő? Hát tűrni. És örülni, hogy végre saját lakásban lakunk!!!

 

 

Talán blogolni nekem teljesen felesleges, mert nem igazán történnek olyan dolgok, amik nagy komolysággal bírnak. Viszont vicces kis események vannak az életemben, ami néha bosszantó, kesergő, de a legtöbbször mulatságos és aranyos.

Tehát csak olyanoknak ajánlom magam, aki elviseli a bolond dolgokat.

Vannak események melyek a legtöbb anyával megesnek (egy új fogacska, egy huncut vigyor, egy szál rózsa a kedvestől, mert gondolt ránk) és igazán jó érzéseket keltenek. Ezek most életem központjában állnak. Lehet, hogy ez egy szinglinek uncsi lenne!

A lényeg, hogy én alapvetően olyan ember vagyok, aki szeret bolondozni, komolytalankodni. Szeretem a szép dolgokat, azokat amiktől másoknak jobb kedve lesz, de mióta megvan Gréta azokra is reagálok, amik felháborítanak. (utálom a valóságshowkat, az eperfagyit, a Micimackót és a régi buszokat, vonatokat)

 

Amikor éppen nem a babámmal játszok (pelenkázom, etetem, mosom a ruháit, porszívózom a szobáját), akkor törekszem arra, hogy tanuljak. A KREA művészeti suliba jártam mielőtt Gréta megszületett, de még nem sikerült befejezni, pedig  nagyon érdekel. Szeretek rajzolni (bár mostanában nem sikerült időt szánni rá), épületeket tanulmányozgatni, ingatlanokkal foglalkozni, felújítgatni. Utóbbitól Peti, a férjem, mindíg frászt kap (megértem)!

 

Célom, hogy minnél több vicces élményemet írhassam meg, ne csak én kacorásszak már magaban!